fbpx
Kérlek, oszd meg, ha tetszik!
0

Gyerekkorom óta imádom a könyveket, már akkor is a szerelmes regények álltak az érdeklődésem középpontjában. Egész fiatalon kezdtem el írni, kezdetben leginkább novellákat és verseket.

Maradtam a romantikus zsánernél, hiszen én is meglehetősen érzelmes lélek vagyok, így nem meglepően szerelmes regényeket írok. Ha pontosítani szeretnék, akkor úgy fogalmaznék, hogy szívhez szóló történeteket olvashattok tőlem, teli érzelemmel, némi sejtelmes erotikával fűszerezve és egy kevés bonyodalommal megtűzdelve. Ha szeretitek a mélyreható romantikát, akkor bátran olvassátok regényeimet. 

1. Mi az, ami szerinted különlegessé teszi a műveidet?

Minden egyes történetembe és a szereplőkbe beleteszem a lelkem egy darabját. Úgy érzem, leginkább ettől lesz különleges egy mű, bármiről legyen is szó, az alkotójából tartalmaz egy részt, ami egyedivé varázsolja. Ettől olyan érzelmesek, romantikusak a regényeim, mert én is ilyen vagyok.

2. Mióta alkotsz és miért kezdted el? Mit szeretsz benne?

Már tizenéves korom óta. Akkoriban is vonzott az írás, és írtam is néhány novellát, de azok a fiók mélyén maradtak. Más írói álnéven gyermekeknek megjelent verses-kifestő füzetem, azokat a családom ihlette. A regényírással pár éve kezdtem komolyabban foglalkozni, azóta is imádok írni. Minden szabad percemben alkotok, mert feltölt, kikapcsol, és úgy érzem, ezzel megtaláltam önmagam. Ezen felül az olvasók visszajelzései akkora erőt adnak, hogy már ez önmagában hihetetlen nagy örömöt okoz. Szeretem, hogy várják a könyveimet, boldoggá tesz, hogy a kikapcsolódásukhoz az én könyvemet választották. Ezzel úgy érzem, sikerült maradandót alkotnom.

3. Milyen lenne egy napod, ha csak és kizárólag azt tehetnéd, amit csak akarsz?

Kis családommal tölteném, ami nem is olyan kicsi, méghozzá egy nagyon-nagyon napsütéses szigeten sok-sok játékkal, fürdőzéssel, pihenéssel. És miután a családom elaludt, a napot egy kis olvasással zárnám, ami viszont már csak az én kikapcsolódásomról szólna

4. Miről szól a következő regényed/novellád/versed/képed és miként zajlik az alkotás folyamata?

Nincsenek konkrét szokásaim, egyszerűen, ha elkap az ihlet, akkor leülök és gépelek. Leginkább késő este van rá lehetőségem, amikor a család elalszik, ilyenkor tudok zavartalanul írni.

A Hogyan tovább? című regényem folytatását szerkesztem éppen, Második esély címmel. Ez az első könyvem egyik szereplőjének, Eddienek a története lesz, és hamarosan megjelenik. A két történet összefügg ugyan, de egymástól függetlenül is olvashatóak. Szintén egy szívhez szóló történet, hasonlóan az elsőhöz, talán egy kicsit több lesz benne mindenből: szenvedély, bonyodalom, romantika. Eddie életének fordulópontjához ért, saját céget alapít legjobb barátjával, de a magánélete megfeneklett, ezt próbálja éppen helyrehozni. A sors közbeszól, ezért váratlanul két nő között találja magát, miközben úgy véli, a szerelem nem létező dolog. A két nő a feje tetejére állítja Eddie elképzeléseit, nem kevés bonyodalom útján. Az, hogy végül melyikük tudja megszelídíteni – ha egyáltalán…-, a könyvből kiderül

5. Melyik a három kedvenc regényed/versed/festményed és kik alkották azokat?

Emy Dust: Követelt változás

Emily Hart: A becstelen

Nicholas Sparks: Az őrangyal

6. Melyik munkád áll a legközelebb a szívedhez? Írj valamit róla!

Mindegyik, mert mindegyik történet belőlem van.

7. Mit érdemes tudni rólad? Mi az, ami érdekelhetné az embereket?

Számomra a legfontosabb a család, akik támogatnak mindenben.

Hobbym az olvasás, elsősorban a romantikus regényeket olvasom, de mindenre nyitott vagyok (horror, sci-fi kivétel). A könyveken kívül nagyon szeretem a filmeket, azokban is a romantikus vígjáték kategória, ami a szívemhez a legközelebb áll, de imádom az akciófilmeket és a krimiket, sőt a meséket is. Olvasáson és íráson kívül szeretek alkotni, egyedi ékszereket készítek ásványgyöngyökből, korábban festettem bögréket is, de mostanában erre sajnos már nincs időm.

8. Szerinted, mi egy jó műalkotás (könyv, vers, festmény, szobor) ismérve? Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen?

Legyen érezhető az alkotáson, hogy szívből jön, hogy lelke van. Könyvben legyen felismerhető az író sajátos stílusa, mert ettől lesz egyedi a mű.

9. Volt már kiállításod? Vásárolhatók valahol a munkáid?

10. Hol lehet megtekinteni az alkotásaid? Van weboldalad, Facebook oldalad? Add meg itt a linkjét

Írói oldalam, ahol érdekességeket,híreket, játékokat osztok meg a könyveimmel kapcsolatban. Privát olvasói csoportom, ahol bővebben olvashattok készülő és már megjelent könyveimről, részleteket, idézeteket is, ha csatlakoztok hozzá.

0