fbpx

Izgalmas, érzelmes történeteket írok, hús-vér szereplőkkel, amik – remélhetőleg – magukba szippantják az olvasókat.

1. Mi az, ami szerinted különlegessé teszi a műveidet?

Nem különlegességre törekszem, hanem szórakoztatásra. Az én zsánerem a romantikus krimi. Izgalmas, érzelmes történeteket írok, hús-vér szereplőkkel, amik – remélhetőleg – magukba szippantják az olvasókat. Az a célom, hogy a regényeim kikapcsolódást nyújtsanak egy kis időre a mindennapi gondokból.

2. Mióta alkotsz és miért kezdted el? Mit szeretsz benne?

Már gimnazista koromban írtam, akkor újságcikkeket az iskolaújságba. Később novellákat, fanfictiont, de az első regényemet csak néhány évvel ezelőtt fejeztem be. Azt szeretem leginkább az írásban, hogy közben én magam is átélem a történetet a karakterekkel együtt, mintha én is a részese lennék. Imádom, ahogy a szereplők megelevenednek, és szinte a barátaimmá válnak, imádom, hogy néha annyira belemerülök a sztoriba, hogy az valóságosabbnak tűnik a külvilágnál.

3. Milyen lenne egy napod, ha csak és kizárólag azt tehetnéd, amit csak akarsz?

Az biztos, hogy nem foglalkoznék házimunkával, és az írás lenne a főállásom, de ez nyilván csak álom. Őszintén szóval nem szoktam olyanon gondolkozni, hogy mit csinálnék, ha valami máshogy lenne az életemben, hiszen nincsen máshogy. Ebbe az életbe kell időt találnom az írásra, meg az összes többi könyvvel kapcsolatos teendőmre.

4. Miről szól a következő regényed/novellád/versed/képed és miként zajlik az alkotás folyamata?

Jelenleg a Rózsakői rejtélyek című sorozatom második kötetét írom. Ez egy magyar, ám képzeletbeli kisvárosban játszódó romantikus krimi egy kis erotikával. A Csontvázak a szekrényben címet viseli, és ebből már sejthető, hogy a történet a múltban elkövetett hibákról, és azok következményeiről fog szólni. Mivel korábban már írtam ugyanezekről a szereplőkről, így az alkotás folyamata most kicsit más. Adottak a szereplők, a helyszín, a viszonyok, inkább magára a történetre kell koncentrálnom, és a szereplők közötti érzelmekre. Minden regényem előtt kutatást végzek, aztán írok egy nagyléptékű vázlatot, csak utána állok neki a kéziratnak. Az írás az elmúlt két-három évben már annyira beépült az életembe, hogy napi szinten foglalkozom vele. Megvannak azok az időszakok a napomban, amikor leülök a laptop elé, és az épp aktuális regényen dolgozom. Persze a köztes időben is sokszor a történetet agyalok, így amikor eljutok az íráshoz, általában fejben már megvan, mit fogok papírra vetni.

Amint elkészült a kézirat, jöhet a javítás, átírás, akár többször is, aztán az alapos szerkesztés.

5. Melyik a három kedvenc regényed/versed/festményed és kik alkották azokat?

Sok kedvencem van. Inkább azt mondom, akik arra ösztönöznek, hogy fejlődjek. A legelső Karen Rose, aki szintén romantikus krimiket ír, nagyon-nagyon profin. Egyszer szeretnék annyira jó lenni, mint ő. Bármelyik regényét említhetném, mert mindegyiket imádom. A második Agatha Christie, akinek szintén az összes regényét olvastam, és aki folyamatosan arra inspirál, hogy a regényeim egyben rejtvények is legyenek, amiken olvasás közben töprengeni lehet. A harmadik egy friss kedvenc, Leylah Attar, aki hihetetlen jól tud megjeleníteni érzelmeket, és leírni helyeket, tőle ezt szeretném ellesni.

6. Melyik munkád áll a legközelebb a szívedhez? Írj valamit róla!

Mindegyik történetemet nagyon szeretem, de a legutóbb befejezett regényem különösen sokat jelent. Ez még friss élmény, hisz csupán augusztusban engedtem el a kézirat kezét, a könyv pedig szeptember végén jelent meg. Lowdeni boszorkányhajsza a címe. Skóciában játszódik, ezért is fontos számomra, mert nagyon szeretem azt az országot. A karakterek pedig írás közben nagyon közel kerültek hozzám. Bár biztosra veszem, hogy megosztóak lesznek, mert vannak jócskán hibáik, nem a tipikus hős alkatok, de én nagyon szeretem őket, és nagyon izgalmas feladat volt megírni őket.

7. Mit érdemes tudni rólad? Mi az, ami érdekelhetné az embereket?

Valójában a regényeim jóval érdekesebbek nálam. Inkább azokat ajánlom magam helyett. 🙂

8. Szerinted, mi egy jó műalkotás (könyv, vers, festmény, szobor) ismérve? Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen?

Számomra akkor jó egy regény, ha beszippant a történet, ha bele tudom élni magam, ha a karakterekkel együtt örülök és bánkódom, aztán szinte észre sem vettem, és már ki is olvastam.

9. Volt már kiállításod? Vásárolhatók valahol a munkáid?

A regényeimet a NewLine kiadótól lehet megvenni, illetve a Libri, Bookline, Líra, Álomgyár, Book24 boltjaiban és webshopjaiban.

10. Hol lehet megtekinteni az alkotásaid? Van weboldalad, Facebook oldalad? Add meg itt a linkjét!

1+
Kérlek, oszd meg, ha tetszik!