fbpx

Junior Prima Díjas népzenész-zenei mediátor, az 50 tehetséges magyar fiatal díjazottja vagyok.

1. Mi az, ami szerinted különlegessé teszi a műveidet?

Azt gondolom minden művészt a saját egyénisége teszi különlegessé. Kulturális misszióm a népzene mesebeli erejének megismertetése; népszokások, néphagyományok felkutatása és átörökítése az utókor számára játékosan. Hitvallásom szerint gyökereink, hagyományaink nélkül elvesznénk, így ennek ismeretét nem lehet elég korán elkezdeni.

2. Mióta alkotsz és miért kezdted el? Mit szeretsz benne?

Aktív népzenei pályafutásomat 13 éve jegyzem, mégpedig a zalaegerszegi Zala zenekar énekese,prímásaként, viszont művészi tehetségem kibontakozása már egészen kicsim korom óta meghatározta mindennapjaimat, így nem volt kérdés, hogy 4 éves korom óta művészeti iskolákba jártam. Balett, néptánc, klasszikus zene, népzene, nagyon sok művészeti ágban kipróbálhattam magamat én mégis a hegedű és a népzene mellett voksoltam 😊 4 éve megalkottam saját zenekaromat, valamint formabontó dalos kifestőfüzeteimet a NÉPI hang-színek gyerekeknek és pedagógusoknak szóló interaktív kiadványt, melyben játékosan mutatom be a Kárpát-medencében lévő hagyományőrző népdalokat évszakokra lebontva. A kiadványokban kották találhatók, színes népviseletes figurák, matricák. Minden kiadványhoz egy CD is kapcsolódik, melyet gyermekekkel együtt énekeltünk fel a Zala zenekar kíséretében. Munkámban szeretem a szabadságot, azt hogy az embereknek adhatok magamból egy szeletet, rávezethetem őket, hogy mindenki tud énekelni, sőt kell is énekelni, hisz a zene a lélekig hatol, és a terhektől sokszor megszabadít, és ami ennél is jobb, hogy gyerekeket oktathatok, elvethetem beléjük a kis magokat, amik majd hosszú évek múltán kibontakozhatnak.

3. Milyen lenne egy napod, ha csak és kizárólag azt tehetnéd, amit csak akarsz?

Reggeli joga, tengerpart, egzotikus ízek, zene-tánc mindez a párommal 😊

4. Miről szól a következő regényed/novellád/versed/képed és miként zajlik az alkotás folyamata?

A legújabb kiadványom egy szlovén-magyar népzenei kiadvány, amely 2020- novemberében lesz elérhető, mégpedig egy honlapról ingyenesen letölthető a könyvben található népdalokkal:

Különleges munkában volt részem, hisz két nemzet népzenei kultúrájából született meg egy gyerekeknek szóló kiadvány, így ezeknek a daloknak a tanításával telik majd az elkövetkezendő pár hónapom. Természetesen egy művésznek mindig van valami a tarsolyában, ezért készülök már a 2021 tavasz-nyári hónapokra, remélem egy újabb kiadvány láthat napvilágot. 😊


5. Melyik a három kedvenc regényed/versed/festményed és kik alkották azokat?

Kedvenc regényeim:

  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
  • Paulo Coelho regényei
  • Albert Camus: A közöny

Kedvenc verseim:

  • Petőfi Sándor: Anyám tyúkja
  • József Attila: Mama
  • Ady Endre: Párizsban járt az ősz

Kedvenc festményeim:

  • Claude Monet: Tavirózsák sorozata
  • Paul Cézanne: Montaigne Saint-Victoire
  • Vasarely festményei

6. Melyik munkád áll a legközelebb a szívedhez? Írj valamit róla!

A már említett kiadvány sorozatom áll a legközelebb a szívemhez: NÉPI hang-színek kiadványok (1,2,3). Különleges munkák ezek, hisz egy csapatmunka eredménye. Tehetséges gyermekekkel együtt énekeljük fel a lemezt, ehhez elengedhetetlen, hogy a gyermekek felkészítő tanáraival is jó munkakapcsolatot ápoljunk. A zenei aláfestést zenésztársaimmal szolgáltatjuk, valamint a kiadványokat Füle Viktória grafikus barátnőm keze munkái teszik szép színessé.

7. Mit érdemes tudni rólad? Mi az, ami érdekelhetné az embereket?

Laposa Julcsi vagyok, Tekenyéről származom, egy kicsi zalai falucskából. Ide nyúlnak vissza a gyökereim, itt érzem magamat a legfelszabadultabbnak, főleg akkor, amikor egy jót túrázok a zalai erdőkben. Hálás vagyok, hogy a munkám a hobbim is egyben és hogy olyan sok embernek mosolyt tudok csalni az arcára ezáltal, ez mindennél többet ér. Szeretem az állatokat, szeretek gondoskodni róluk, szeretek utazni, más kultúrákat felfedezni. Kedvenc színem? Attól függ miben nézzük, mindig más, színes egyéniség vagyok. 😊

8. Szerinted, mi egy jó műalkotás (könyv, vers, festmény, szobor) ismérve? Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen?

Színes és átláthatatlan, a maga módján mindenki úgy tegye a magáévá, ahogy neki jól esik.

9. Volt már kiállításod? Vásárolhatók valahol a munkáid?

Munkáim megvásárolhatók a honlapomon:

Valamint:


10. Hol lehet megtekinteni az alkotásaid? Van weboldalad, Facebook oldalad? Add meg itt a linkjét!

2+
Kérlek, oszd meg, ha tetszik!