fbpx

A létezés értelmét és a magasabb célját kutatom és arról is alkotok minden formában még akkor is, ha elsőre nem annak tűnik.

1. Mi az, ami szerinted különlegessé teszi a műveidet?

Igyekszem hétköznapian, emberközelien megfogalmazni a világlátásomat és gondolatiságomat. Egy újságíró ismerősöm egyszer azt kérdezte, hogy az én szókincsemmel miért nem írok bonyolultabb kontextusokat, erre a válaszom az, hogy szeretnék közérthető lenni, nem a legműveltebbekhez, az elithez szólni, nem a kritikusoknak megfelelni, jelentésrétegekben kommunikálni, hogy az első réteget még egy gyermek is érthesse. A létezés értelmét és a magasabb célját kutatom és arról is alkotok minden formában még akkor is, ha elsőre nem annak tűnik.


2. Mióta alkotsz és miért kezdted el? Mit szeretsz benne?

Számomra az alkotás a jobb agyféltekém aktivizálása, ami általában háttérbe szorul a hétköznapi feladatokban. Nagyon jó érzés, amikor kiengedhetem, és megszólaltathatom, mert sokkal igazabban kommunikál, mint a bal. A létezést jelenti számomra, a mostot, a flow élményt az alkotás, akkor igazán jó, ha végül a tudattalan és a tudat oldalam egyetért abban, amit csinálok. Már elsősként írtam verseket, az ősz és az üveggolyó címmel, 9 évesen pedig egy mesepályázatra írtam anyukámmal Mukiról, a három lábú pókról egy mesét, ami nagyon intenzíven hatott rám. A fantáziavilágom amúgy is nagyon intenzív volt, így talán elkerülhetetlen volt, hogy 17 évesen megírjam az első regényemet a fióknak. Tíz év zugirkálás után jutottam el oda, hogy blogot nyissak, majd kiadót keressek.


3. Milyen lenne egy napod, ha csak és kizárólag azt tehetnéd, amit csak akarsz?

Biztosan meditálással, zongorázással és bőséges reggelivel indítanám a napot, mert ezekre ritkán van időm. Aztán belemerülnék az alkotásba, ami kivételesen zavartalan lenne. Délután sétálnék egyet, kicsit énekelnék, talán táncolnék is hozzá, játszanék valamit, lehetőleg többed magammal, aztán olvasnék még alvás előtt.


4. Miről szól a következő regényed/novellád/versed/képed és miként zajlik az alkotás folyamata?

Nyomdakész állapotba vár az első regényem, így 6 év munka után. Az ideális időpontot lesi a megjelenésre. Már nem számolom hány időpont lett elhalasztva, elfogadtam, hogy megjelenik, amikor meg kell jelennie. A Mély egy sci-fi, egy olyan dísztópia, amiben megkérdőjelezi a legalapvetőbb létfunkcióinkat is, bemutatja azt, hogy mennyire be tudjuk programozni a sorsunkat a gondolataink által minden irányba, és hogy fejben dől el minden. És ezt tükrözi a könyvem második jelentéssíkja is, a tudat mélyéről, a tudatalatti működéséről szól, aki bezárva, reménytelenül szenved amíg mi ki nem szabadítjuk és az a mi valódi szabadságunk. Egy elmében fellelhető minden gondolatnak megfelel egy karakter, és hogy egyes gondolatoknak mekkora hatalmat adunk az rajtunk múlik csak. Egyébként minden van a történetben, szerelemtől hősön át főgonoszig, fűszerezve némi filozofálással. Meglátjuk mennyire lesz keresett egy ilyen történet. Én mindenesetre hiszek benne. Ha nem így lenne, elég lett volna nekem a blogolás, sőt a fióknak írás is, de szerintem ez a történet olyan nézőpontokat ad az embernek, aminek a tükrében értékelni kezdi még a levegőt is, vagy az olyan dolgokat is, mint a könyvek, egy internet nélküli, földalatti világban óriási tudást jelentenek még a legegyszerűbb ponyvaregények is.

Az alkotás első fázisa egy álom volt. A regény első pár fejezetét álmodtam meg, és tényleg úgy éreztem, mintha álmomban tényleg ebben a világban élnék és üzennék az álmon keresztül magamnak. Azonnal félre tettem azt a regényt, amin dolgoztam, pedig azzal is jól haladtam és szinte szünet nélkül egy nap alatt legépeltem az első vázát a történetnek. Még programom is lett volna, de lemondtam, hogy ezzel foglalkozhassak. Aztán kidolgozni a vázat 3-4 hónap alatt sikerült, a regény első változatát, amire az első szinopszist megírtam két évig formálgattam. Körülbelül 40-szer átdolgoztam már azelőtt, hogy az Enigma kiadó segítségével kialakult volna a mostani, nagyon remélem, hogy végleges formája. Sosem leszek magammal teljesen elégedett, de most van a legközelebb ahhoz a történethez, amit meg szerettem volna jeleníteni.


5. Melyik a három kedvenc regényed/versed/festményed és kik alkották azokat?

Az első helyen abszolút vezető helyen Neil Richard Gaiman Amerikai Istenek című regénye áll, imádtam az első sortól az utolsóig, gyomorforgató és gyönyörű egyszerre. A mostanában készült sorozat hűen hozza a regény kettősségeit, minden részét imádtam eddig.


6. Melyik munkád áll a legközelebb a szívedhez? Írj valamit róla!

Természetesen a Mély áll az első helyen, hiszen rengeteget foglalkoztam a megalkotásával, alaposan kidolgozott hitrendszer és gondolatiság van mögötte, ötvöz mindent, amit szeretek egy történetben és benne van, amit hiányolni szoktam más történetekből. Kellően felkavaró, ugyanakkor ad egy filozófikus megnyugvást, és én ezt a kettősséget imádom. Bízom benne, hogy az olvasóim is imádni fogják.


7. Mit érdemes tudni rólad? Mi az, ami érdekelhetné az embereket?

Egész eddigi életemben azt gondoltam, hogy elég érdekesnek és szórakoztatónak kell lennem ahhoz, hogy észrevegyenek, de sosem sikerült igazán. Aztán ahogy elmélyültem magamban rájöttem, hogy a siker és az elismerés akkor ér valamit, ha az ember kiérdemli. Én csak egy lassan 35 éves, kisgyerekes, elvált, tanítóként dolgozó anyuka vagyok, panelélettel és gigászi képzelőerővel, amit bármilyen irányba képes vagyok mozgósítani. Ezt a képességet igyekszem mindig bölcsen használni. Bízom benne, hogy sikerül is, ezt majd az idő megmondja.

 
8. Szerinted, mi egy jó műalkotás (könyv, vers, festmény, szobor) ismérve? Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen?

Szerintem minden műalkotás attól jó, hogy az alkotó is elég jól összpontosította az erőit, meg a befogadó is képes felvenni az alkotó gondolatfonalát. Megállít, elgondolkodtat, kérdéseket tesz fel, vagy válaszol meg saját nézőpontjai szerint. Ez viszi a világot előrébb, ez sarkall új gondolatok és megoldások felé, és a művészetnek ez a célja első sorban, szerintem.


9. Volt már kiállításod? Vásárolhatók valahol a munkáid?

Egyébként volt. 😛 Egy kulturális egyesületet (Kelet) alkottunk páran és többed magammal kiállításokat szervezünk, ahol a képekhez verseket vagy rövid prózákat is csatolunk. Ezen a kiállításon több versem is szerepelt már. Épp most szervezzük ennek a vándorkiállításnak a 2021-es évadát 5 helyszínnel, boldogság téma köré építve. Aki esetleg kedvet kapna, még decemberig tart a jelentkezés.


10. Hol lehet megtekinteni az alkotásaid? Van weboldalad, Facebook oldalad? Add meg itt a linkjét!

Jelen pillanatban a blogomon nem igazán fejlesztek, legaktuálisabban most a facebook oldalam és a youtube csatornámon lévő kisebb- nagyobb projektek. Nem egy tipikus „autortube” (szerzői csatorna), ahol a könyvemet hirdetem, annál jóval sokszínűbb vagyok én is, így a csatornám is. Napivlogtól kezdve, véleményvideókon át, játékstream közben készült interjún át önfejlesztésig van rajta minden. Mottóm, hogy sose vedd magad túl komolyan.

7+
Kérlek, oszd meg, ha tetszik!