fbpx
Kérlek, oszd meg, ha tetszik!
0

14 éves koromban jött el az a pont, amikor tollat ragadtam, és írni kezdtem. Méghozzá a Gyűrűk Ura hatására.

1. Mi az, ami szerinted különlegessé teszi a műveidet?

A műveim amellett, hogy főleg szórakoztatnak, komoly témákat is megszólaltatnak. Az idén márciusban megjelent könyvem, a Névtelenek, mely a Bolygókeringő trilógia első része, azt dolgozza fel, hogy mi lesz az emberiség sorsa, ha egyszer kénytelenek leszünk elhagyni planétánkat, és arra kényszerülünk, hogy más bolygón keressünk új otthont. De ne tessék itt megijedni! Nem valamiféle futurisztikus, utópisztikus dologra kell számítani ebben a történetben, hanem a szereplőim tulajdonképpen emberek, csak adaptálódtak a környezetükhöz, ezért különféle képességeket fejlesztettek ki maguknak. Szuperképességeket, ha úgy tetszik. Ez még ugye a sci-fi világa, de manapság ott lebegnek fölöttünk olyan szavak, mint amilyen a klímaváltozás, ami miatt a képzelet egyszer talán összeér a valósággal. Szóval amellett, hogy a könyveim szórakoztatnak, komolyabb témákat is megszólaltatnak.

2. Mióta alkotsz és miért kezdted el? Mit szeretsz benne?

14 éves koromban jött el az a pont, amikor tollat ragadtam, és írni kezdtem. Méghozzá a Gyűrűk Ura hatására. Az egyik barátnőmmel, aki szintén nagy rajongó volt, megtárgyaltuk, hogy nem érhet úgy véget a történet, ahogy véget ért, és nekünk meg kell írnunk a folytatását. Persze ez mostani fejjel inkább megmosolyogtató, de mégis ez volt az első lökés az “íróság” felé. Szokták mondani, hogy az írással “kiszakadunk a valóságból”, meg hogy “világot teremtünk”. És igen, ez így is van, de nálam az írás egyfajta függőség. Szeretem, ahogy megelevenednek a képek a fejemben, amiket okvetlen papírra kell vetnem. Szeretem megformálni a karaktereket, leírni a cselekményt az elsőtől az utolsó betűig. És igen, ez is egy olyan függőség, mely egy ponton kielégülést okoz, jól érzem magam tőle. Aztán másnap vagy akár egy hét múlva kell a következő löket, ismét érezni akarom azt az érzést, amit az írás ad. Persze a függőségek többnyire károsak. Felmerülhet a kérdés, hogy ez mennyire káros. Úgy gondolom, hogy addig, amíg össze tudom hangolni az életem többi részével, nem tartom annak. Bár van, hogy kiesik pár óra, és arra eszmélek fel, hogy már mást kellene éppen csinálnom.

3. Milyen lenne egy napod, ha csak és kizárólag azt tehetnéd, amit csak akarsz?

Ez egy nagyon jó kérdés. Szerintem ennek a napnak extra hosszúnak kellene lennie. Reggel időben kelnék, edzenék, majd fürdés és reggeli után tanulnék egy kicsit az éppen aktuális idegen nyelvemből (jelenleg oroszul tanulok), utána dolgoznék, hiszen a munkám tulajdonképpen a hobbim. Délután írnék pár órát, este pedig koncertre mennék a barátaimmal és a férjemmel. Koncert után pedig lenne pár órám a pihenésre, de ez valószínűleg úgyis az éjszakába, és az alvásba torkollna. Tulajdonképpen így élek. Vannak napok, amikor ez az egész összejön.

4. Miről szól a következő regényed/novellád/versed/képed és miként zajlik az alkotás folyamata?

Jelenleg az auroratortenetei.blog.hu-n készül egy interaktív történet, aminek még nincs neve, de már vannak vele terveim. Amint készen lesz, szeretném megjelentetni egyelőre csak e-könyv formában. Ennek a könyvnek az a különlegessége, hogy a facebook csoportom tagjaival szavaztatom meg hétről hétre a sztori folytatását, így az olvasók is beleszólhatnak a történet alakulásába. Mivel én a fantasy műfajt kedvelem leginkább, abban is alkotok. A történet egy kitalált világban játszódik, és egy hercegnőről szól, akinek minden hónapban szüzek vérében kell fürdenie egy átok miatt. Mivel a hercegnő nem akar tovább ártatlanok gyilkosaként élni, megszökik, majd mindent megtesz azért, hogy megtörjön az átok. Az út során persze kiderül, hogy a lány sokkal több egy átlagos hercegnőnél, és lesznek olyan barátok is, akik segítik őt a küldetésében, mások pedig akadályozzák őt. Ahogy arra is rájön, hogy egy teljesen másik világban él, mint ahogyan hitte, és ahogy az emberek hiszik… Emellett pedig márciusban jelenik meg a Bolygókeringő trilógia 2. része, A Hetedik Bolygó, amin jelenleg is dolgozom.

5. Melyik a három kedvenc regényed/versed/festményed és kik alkották azokat?

Az első mindenképpen J. R. R. Tolkientől A Gyűrűk Ura trilógia. Ezek mellett még nyelvgyakorlás céljából olvastam Pedro Calderon de la Barca Az élet álom című drámáját eredeti nyelven. Akkoriban nagyon megfogott ez a történet. Annyira, hogy van is egy életre szóló emlékem belőle. Valamint Babits Mihálytól A gólyakalifát is nagyon kedveltem. Az utóbbi kettővel magyar szakon ismerkedtem meg.

6. Melyik munkád áll a legközelebb a szívedhez? Írj valamit róla!

Jelenleg a Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első része az, ami a legközelebb áll a szívemhez, ha az interaktív történetemet nem számoljuk. Műfaját tekintve fantasy/sci-fi, mely azokon a bolygókon játszódik, ahová az emberek költöztek, miután lakhatatlanná vált a Föld. A főszereplőmet is Aurórának hívják, egy átlagos lány, akiről kiderül, hogy olyan erőkkel bír, amikkel szinte minden vágyát valóra tudná váltani, de ő inkább úgy dönt, hogy felelősségteljesen használja ezt az erőt. Mivel egy ilyen képességet nem sokáig rejtegethet, menekülnie kell, s egy alkoholszagú, füstös kocsmában találkozik a másik főszereplőmmel, Lloyddal. Őt aztán igazán élvezetes volt megalkotni! A férfi egy kissé életunt, mogorva, bunkó, csajozó gép katona, aki az élete értelmét az alkoholban és a nőkben keresi mindaddig, amíg találkozik Aurórával. Ez a találkozás pedig arra ösztönzi őt, hogy segítsen a lánynak. Nem mellesleg, Lloydnak is van egy szuperképessége, ami miatt gyakorlatilag legyőzhetetlen. Ekkor kezdődik a keringőjük, mely még két köteten át tart majd.

7. Mit érdemes tudni rólad? Mi az, ami érdekelhetné az embereket?

Én egy átlagos lány vagyok, úgyhogy gyakorlatilag olyan vagyok, mint bármelyik másik egyetemista. Éppen a PhD képzés végén járok, írom a disszertációmat, emellett kutatóként dolgozom. Lehet, hogy szakmai ártalom, de imádok nyelveket tanulni, a magyaron kívül még négy nyelven beszélek. Emellett hobbim a cukrászkodás (van is róla papírom, de még soha nem dolgoztam cukrászként), és van egy férjem, akivel előszeretettel járunk el koncertekre. Jelenleg pedig a fejembe vettem, hogy segítek a magyar szerzőknek, ezért videó interjúkat készítek velük, melyek felkerülnek a Magyar Szerzők Szigete című youtube csatornámra.

8. Szerinted, mi egy jó műalkotás (könyv, vers, festmény, szobor) ismérve? Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen?

Szerintem az a jó műalkotás ismérve, hogy egyedi, hogy nem tizenkettő egy tucat műről beszélünk, hanem olyanról, amit még soha senki nem alkotott előtte, vagy ha igen, akkor is képes újat mutatni. Ez persze nehéz a mai világban, hiszen nincsen olyan történet, amit még ne írtak volna meg, de fontos, hogy a sorok közül átérződjön a szerző egyedi hangja.

9. Volt már kiállításod? Vásárolhatók valahol a munkáid?

A könyveimet különböző online felületeken lehet megvásárolni. Igyekszünk bekerülni a könyvesboltokba is, de erről többet nem tudok mondani, a kiadóm végzi a terjesztést, én csak a “marketing” részét, vagyis a könyv népszerűsítését.

10. Hol lehet megtekinteni az alkotásaid? Van weboldalad, Facebook oldalad? Add meg itt a linkjét!

0